Navigácia

Obsah

Čriepky spomienok bývalého učiteľa Juraja Dubeckého v Jesenskom

Typ: ostatné
Plávam vo vodách staroby a postupne ulamujem z pecňa svojich spomienok na detstvo, mladosť, na roky štúdia, na úspechy i nezdary a nenaplnené sny. Spomínam aj na môj prvý vstup na pôdu Jesenského.

Bol september 1949. Tiché južanské mestečko na obnovenej hranici medzi Maďarskom a Československom sa kúpalo v slnečnom dni. Kam sa pohnúť, koho osloviť, keď som reči náhodných chodcov nerozumel , keď bolo po poludní  a úradníci už boli pozatvárali úrady a venovali sa rodinám. Náhoda chcela, že som sa ocitol v dome bývalého správcu školy a ten mal pre dezorientovaného mladého kolegu pochopenie. Poskytol mi prístrešie, pohostil, dokonca zapriahol koníka  do bričky a zaviezol ma do svojej vinice, ukázal pálenicu a poradil na koho sa obrátiť. Na druhý deň mi miestny národný výbor z moci úradu pridelil ubytovanie v dome miestneho roľníka, kde už býval pracovník miestnej pošty Karol Sobiensky. Rodinu domácich tvorili tri osoby: staršia asi 70 ročná pani, jej bezdetná nevesta a syn.  Budem sa u nich okrem bývania aj stravovať a preto im odovzdávať stravovacie lístky, tzv. body, pravidelne mesačne platiť nájomné. V zime sa v pridelenej izbe kúriť nebude, lebo tam nie je pec ani komín. Zohrejeme sa pod perinou veď v Jesenskom nebývajú tuhé zimy. Tak som začal svoj aktívny , profesijný život učiteľa, vychovávateľa a kultúrno osvetového pracovníka.

Po vojnovej hrmavici sa nový štát začal dôslednejšie starať o narušené zdravie mladej generácie. Spomínam si, že hlavy všetkých chlapcov nariadili ostrihať dohola. Na vyučovanie sme si niekoľko mesiacov po vojne nosili malé lyžičky a cez veľkú prestávku sme museli prehltnúť dávku rybieho oleja ( D vitamínu). Neskôr to boli želatínové guličky s kvapkou oleja, čo už bolo pre nás znesiteľnejšie.

Neskoršie boli vo všetkých typoch škôl zavedené tzv. mesačné pochodové cvičenia. Raz mesačne sme pod dohľadom učiteľov absolvovali pochod bez záťaže do desať kilometrov. Rád si na tieto pochodové cvičenia spomínam už aj ako učiteľ na Strednej škole v Jesenskom. Pochodovali sme do okolitých obcí, Širkoviec, Darny, Gortvy, Šimonoviec. V záhradách , alebo triedach miestnych škôl pripravili rodičia našich žiakov veľkolepé pohostenie: hydinový vývar, perkelt, pečenú, alebo vyprážanú hydinu, ovocie a množstvo koláčov. Učiteľskému zboru sa ušiel aj pohár vína. Počas týchto podujatí sa utužovalo spojenie školy s rodinou, riešili študijné a výchovné problémy k spokojnosti obidvoch strán. Hrejivá atmosféra týchto stretnutí s rodičmi ostala vo mne na trvalo. Hneď v októbri 1949 ma školský inšpektorát vyslal na školenie inštruktorov a rozhodcov tzv. Tyršovho odznaku zdatnosti, a prikázal vyškoliť si ďalších pomocníkov a organizovať v celom  vtedajšom Jesenskom okrese športové súťaže. Podľa dosiahnutých športových výsledkov sme žiakom odovzdávali bronzové, strieborné alebo zlaté odznaky zdatnosti. Spomínam si, že na mnohých súťažných podujatiach sa zúčastňovali aj rodičia a starší súrodenci súťažiacich žiakov, ako aj na nefalšovanú radosť víťazov jednotlivých športových disciplín.

Chcel by som vám ešte  pár slovami  priblížiť aj lístkový potravinový systém. Málo sa dnes o ňom hovorí , mladšie generácie o ňom nič nevedia a starším generáciám na spomienku. Obyvateľstvo po vojne v mestách a priemyselnejších regiónoch trpelo hladom.  Aké-také riešenie vláda našla zavedením lístkového systému predovšetkým na potraviny, neskôr aj na textilný a ostatný priemyselný tovar. Miestne a okresné národné výbory už koncom roka 1945 vydávali občanom prídelové lístky tzv. body. Boli to potravinové poukážky s predtlačenými váhami jednotlivých potravín, odstupňované podľa veku a sociálnej skupiny obyvateľstva. Štátne orgány prispôsobovali prídel rôznymi úpravami, napr. uprednostňovali deti, ťažko pracujúcich, chorých a naopak niektoré skupiny boli z nároku na prídel vylúčené( najmä súkromne hospodáriaci roľníci. Z prideleného  množstva  bodov potom pri nákupe obchodník odstrihol príslušný počet bodov. Týmto spôsobom si moji rodičia zabezpečili body na nákup plátna na obliečky na periny, pod ktorou som spával v Jesenskom. V tomto období sme mali aj svadbu a bol problém s pohostením a aj to, že v tom čase som už pôsobil ako učiteľ na Pohroní a moja snúbenica Božka ešte učila v Jesenskom. Východisko bolo kúpiť potraviny na čiernom trhu. Božka sa dohovorila s gazdom na pustatine Ivanovo o predaji prasaťa.  Zabiť prasa nebolo jednoduché, bolo treba vybaviť povolenie. Z prasaťa sa sťahovala koža tzv. krupón a ten sa odovzdával na patričnom úradnom mieste, preto zabíjačky neohlasovali, zabíjali na čierno. Gazda nám prasa predal, zabil, pomohol s očistením a odvezením na železničnú stanicu v Jesenskom. Prevoz na Staré Hory, miesto našej svadby sme museli utajiť a tak sme do prepravných listov napísali, že sa sťahujeme a prepravujeme si knižky. Celý čas sme boli v strachu z porušovanie vtedy  platných právnych noriem. Svadba sa vydarila a naše manželstvo trvalo takmer 60rokov. Regulovaný lístkový systém bol zrušený v roku 1953 v súvislosti s peňažnou reformou, ktorá sa dnes považuje za jedno z veľkých  omylov vtedajšej vládnej moci. Na moje pôsobenie v Jesenskom ako aj na svojich domácich aj po rokoch rád spomínam.

                                                                                  Juraj Dubecký, bývalý učiteľ v Jesenskom

 

Múltidéző Juraj Dubecký egykori feledi pedagógus tollából

 Életem alkonyán gyakran visszaemlékezem gyermekkoromra, ifjúságomra, tanulmányokkal eltöltött éveimre, sikereimre és meg nem valósult álmaimra egyaránt.

Emlékezem első munkahelyemre, a feledi szlovák iskolára s annak falain belül eltöltött évekre is.

1949. szeptembere volt. Verőfényes nap fogadott megérkezésemkor a csendes, déli városkában, mely  Magyarország és Csehszlovákia határához közel terült el. Hová, kihez is forduljak, kit szólitsak meg a járókelők közül, hisz a nyelvet, melyet az utcán a járókelők beszéltek- nem ismertem. A hivatalok már bezártak, mert késő délután volt. A hivatalnokok már az otthoni, családi teendőkkel voltak elfoglalva. Véletlen sorsom úgy hozta, hogy az egykori iskolagondnok házában találtam magam, akinek szíves vendéglátásában részesültem. Megértően és segítőkészen fogadta a kissé bizonytalan idegent, fedelet adott fejem fölé, vendégül látott. Később még a lovait is befogta, bricskájával elvitt a szőlőjébe, s a saját pálinkafőzdéjében kóstolgatás mellett jótanácsokkal is ellátott. Másnap a helyi nemzeti bizottságon az állami hatalmi szervek megbízásából kiutaltak számomra szállást, lakhelyet egy helyi mezőgazdász házában, ahol már Karol Sobienky postai alkalmazott is lakott. A háziak 3 tagú családját egy 70 év körüli háziasszony, annak fia és menye alkották, akiknek nem volt gyerekük. A háziak nemcsak szállást, de étkezést is biztosítottak számomra étkezési jegyek ún. pontok ellenében. Az albérletért is havonta kellett fizetni. Télen a szoba nem volt fűtve, hisz se kéménye, se tűzhelye nem volt a szobának. Azt tartották, hogy majd megmelegszem a dunyha alatt, mert Feleden nincsenek kemény telek. Így kezdődött pályafutásom, tanítói hivatásom, nevelői és kulturális munkám - Feleden.

A háború utáni helyzet miatt az állam következetesen kezdett el foglalkozni az ifjúsággal. Emlékszem, hogy elrendelték a fiúk kopaszra nyírását. A háború után az iskolába kiskanalat kellett hordaniuk a tanulóknak, és a nagyszünetben mindenkinek egy kiskanálnyi halolajat kellett elfogyasztania a D vitamin pótlására. Később már elviselhetőbb formában-zselatín kapszulákban kapták meg a gyerekek a vitamint

Minden iskolába havi rendszerességgel bevezették a menetgyakorlatokat. A 10 kilométeres tehermentesített gyakorlatokra is minden hónapban sor került. Szivesen emlékszem vissza ezekre a gyakorlatokra, mint a helyi középiskola tanára diákjaimmal bejárhattam a környező falvakat: Serkét, Simonyit, Gortvát és Darnyát is. A szülők már vártak bennünket, s a kerti asztalkáknál, vagy a kisiskolák tantermeiben már illatoztak a finomabbnál finomabb ételek: tyúkhúslevesek, pörköltek, rántott vagy sült baromfihúsok, gyűmölcsök és jobbnál jobb kalácsok. A tanárokat gyakran egy pohár finom borral is megkínálták. Ezek a beszélgetések a szülőkkel szorosabbra fonták kapcsolatunkat, s gyakran az oktatási-nevelési problémák is megoldódtak mindkét fél megelégedésére.  A barátságos közösségi hangulat, amely  ezekből a találkozásokból áradt, örökre megmaradt bennem. 1949. októberében az állami tanfelügyelet továbbképzésre küldött, mely során elsajátítottuk az oktatói  és bírói teendőket az ún. Tyrš féle rátermettségi jelvény megszerzéséért. Beindult a helyi segítők képzése is. Járási sportversenyeket szerveztünk Feleden, ahol az elért teljesítményeket bronz, ezüst és arany fokozattal jutalmaztuk. Emlékszem, hogy a tanulóink mellett rendszeresen versenyeztek a szülők és az idősebb testvérek is, valamint emlékszem az őszinte, hamisítatlan örömre, mely a győzelemből fakadt, vagy a győztesnek járt egy-egy sportágban.

Szeretném még Önöknek pár szóval bemutatni a élelmezési jegyrendszert is. Ma már keveset beszélnek róla, s a fiatalok talán nem is hallottak még ehhez hasonlóról sem, de az idősek sem emlegetik szívesen. A lakosság a háború után városainban és vidéken is egyaránt éhezett. Kormányunk olyan intézkedést vezetett be, amelynek alapját jegyrendszer képezte, s  elsősorban az élelmiszerekre, később pedig a textil és ipari árukra is kiterjedt. A helyi és a járási bizottságok 1945. végén a lakosságnak jegyeket ún. pontokat osztottak ki korosztálytól és szociális ráutaltságtól függően. Az állami szervek meghatározták és gyakran módosították a ráutaltság fokozatait is. Előnyben részesültek a gyerekek, a nehéz fizikai munkát végzők és a betegek. Ellenkezőleg a kedvezményes juttatásokból néhány csoportot teljesen kizártak ,mint pl. a magángazdákat. A vásárlások során a kereskedő a pontokból az ellenértéknek megfelelő számút levágta, s többivel tovább lehetett vásárolni. Ilyen módon a pontokból vásárolták meg szüleim az ágyneműm alapanyagát, melyet aztán Feleden használtam. Ebben az időszakban házasodtam meg. Feleségem Bozska még Feleden tanított, én azonban időközben már a Garam mentén oktattam. A lakodalmi vendégség bebiztosítása sem volt egyszerű feladat. Az alapanyagot vagyis az élelmiszert csak a fekete piacról lehetett beszerezni. Menyasszonyom Bozska megegyezett az egyik ivánfali gazdával a disznó vásárlásában és a lagzira történő feldolgozásában. Ennek lebonyolítása sem volt egyszerű. Engedélyt kellett volna kérni az arra hivatott szervektől, és beszolgáltatni a helyi nemzeti bizottságra a disznó értékes bőrét, épp ezért mindez feketén történt. A gazda titokban levágta, feldolgozta és még a vasútállomásra is segített kiszállítani a disznót. A szállítólevélbe disznóhús helyett könyveket írtunk be, s így csempésztük el húst Óhegyre a lakodalomra. Egész idő alatt rettegtünk a szabálysértés esetleges következményei miatt. A lakodalom és a házásságunk is sikeres lett immár 60 éve.

A jegyrendszernek 1953-ban a pénz megreformálása vetett véget. Ezt a rendszert az utókor az akkori kormány egyik legnagyobb tévedésének könyveli el.

Feleden eltöltött éveimre, tanítói pályafutásomra valamint azokra akiknél laktam, annyi év elteltével is szivesen emlékezem vissza.

 

Ján Dubecký - egykori feledi tanító

 

 


Vytvorené: 9. 5. 2019
Posledná aktualizácia: 9. 5. 2019 08:55
Autor: Správce Webu